Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pikáns történetek

Nem, igazából nem vagyok nimfomán. Csak lelkesen keresem az igazit. És az igazi első ismérve, hogy harmonikus vele a szex. Vannak egyéb feltételek is, de ez elsőre mindenképpen jó szűrés.

Meghívlak egy italra

Erikával a kedvenc helyünkön, a bárpultnál ülve konyakoztunk. Ő fedezte fel a pasit, nekem elsőre nem tűnt különösebben érdekesnek. Hárman voltak, Erika szerint ők az egyik helyi zenekar, a kinézett emberke az énekes. Nem ismertem fel őket. Mondjuk, ha zenélnek, és nem hahotázva üvöltöznek, akkor talán... De mentségemre legyen mondva, akkor még nem voltak igazán ismertek.

A pultos Pistitől kiderítettük, hogy milyen whiskyt isznak, kértem egyet, meg nekünk még konyakot. Mikor a pasi felállt az asztaltól, a bárpulthoz indult, én felkaptam a poharakat, és elálltam az útját.

- Gyere, meghívlak egy italra - és a kezébe nyomtam. Nem igazán tudta hova tenni, de azért nem jött zavarba, csak azt kérdezte, milyen alkalomból. Hát csak úgy. Megkérdeztem, nincs-e kedve csatlakozni hozzánk, ugyanis nagyon tetszik nekünk. Nekem is, és a barátnőmnek is, csak ő nem merte megszólítani, mert nagyon szende kislány. (Ha kicsit is ismerte volna Erikát, akkor ezen fetrengve röhög.) Ehhez csak annyit szólt, hogy úgy látja, én nem vagyok az, és reméli, a barátnőmnél is hamar elmúlik.

Intett a haveroknak, hogy ne várják, és leült a helyemre Erika mellé. Én mellette álltam, így amikor letettem vagy felvettem a poharamat a pultról, mindig elé kellett hajolnom. Mindezt persze kis halvány mosollyal tettem, és gyakran a karjába kapaszkodtam. Aztán alaposan kikérdeztük, hogy melyikünk tetszik neki jobban, de indoklással együtt. Vagy nagyon diplomatikus volt, vagy nagyon perverz, de mindketten bejöttünk neki, főleg így együtt. Aztán Erika bevallotta, hogy ő csak plusz csalétek volt, és igazából én akartam vele megismerkedni. És ha nincs kifogása, akkor ő most lelép. Szerencsére nem volt. Aztán a haverjai is elmentek, de mi még sokáig maradtunk. Már nem tudom, miről beszéltünk, de igen jó sztorijai voltak.

Tetszett ahogy nevetett, ahogy megpróbálta hosszú haját az arcából hátraterelgetni, ahogy hozzám ért beszélgetés közben, és az is, hogy gyakran a cicimet bámulta. Megpróbált belesni a blúzomba. Hogy ez könnyebben sikerüljön neki, felé fordultam, kezemet a térdére tettem és előre dőltem. Tetszik? Erre csak annyit mondott, egyáltalán nem baj, hogy egyedül maradtunk, nem csak kedves, de igen kívánatos csaj vagyok, szívesen hazavinne. Két oldalról megfogta a farmernadrágom derekát, belekapaszkodott, közelebb húzott magához, és megcsókolt. Jól csókolt. Finoman, puhán, de nem nyálasan.

Sztem minden kapcsolatban az egyik legromantikusabb és legemlékezetesebb pillanat az első csók. Ha csak egy egyéjszakás kaland, akkor is. És ha kicsit bénán sikerül, akkor is. De ez nem volt béna. Az első teszten átment, jöhet a következő: felajánlottam, hogy ha feljön hozzám, akkor meghívom egy teára. Gyorsan átgondolta, és rájött, hogy nála is van olyan tea, amit mi most szeretnénk, így inkább hozzá mentünk.

Pistitől még kértünk egy pohár konyakot elvitelre, poharastól. Nem lakott túl messze, gyalog indultunk. Egy csendes helyen leültünk egy padra, egymással szemben. A lábamat feltettem az övére, egészen közel húzott magához. Megittuk a konyakot, csókolóztunk. Felhúzta a blúzomat, simogatta és csókolgatta a cicimet. Összeszorult a gyomrom, libabőrös lettem. Húúúú, ezt inkább otthon folytassuk!

Sietősre vettük a sétát. Már a liftben kezdtük egymás ruháit bontogatni. Lehúztam a nadrágján a cipzárt, és belenyúltam. Igen, ez nagyon kívánatos, éppen a kedvenc méretem :) Ő a blúzomat gombolta, éreztem, ahogy minden gombnál hozzáért a mellbimbómhoz.

Megérkeztünk végre hozzá, de a teát azt most kihagytuk. Puha volt az ajka, és finom a nyelve. A hálószobáig nem értünk el, a nappaliban már nem volt rajtunk ruha. A kanapéra ültem, ő szétnyitotta a lábamat, és elém térdelt. A nyakamat, a mellemet csókolta, aztán egyre lentebb. Hátradőltem. A lábam közé ért, a csiklómat csókolta, szájába vette. Hosszú haja szétterült a combomon.

Felvillant bennem, hogy mit éreztem a liftben, mikor a nadrágjába nyúltam, és szerettem volna már magamban érezni. Eltoltam a fejét. Kérte, hogy térdeljek fel a kanapéra, neki háttal. A háttámlára támaszkodtam. Egyik kézzel hátranyúltam, kezembe vettem a pálcát, és magamba irányítottam. A mellbimbóm is összerándult, éreztem, hogy milyen vastag és erős. A csókokkal ellentétben most egyáltalán nem volt finom és puha. Ő is a háttámlára támaszkodott, így teljesen rám dőlt, éreztem a súlyát, meg sem tudtam moccanni. De nem is nagyon akartam. Csak ő mozgott, erőteljesen, ritmusosan. A haja a karomat csiklandozta. A nyakamba, majd a vállamba harapott. Aztán kicsit lentebb, a vállam alatt, így megtalálta rajtam az egyik legérzékenyebb pontot. Felkiáltottam, minden izmom összerándult, a belsőmben is. Ez neki is nagyon bejött, megismételte, a következmény ugyanaz lett. Aztán minden nyomáskor  ezen a ponton finoman harapott vagy csókolt. Így minden egyes mozdulatát duplán éreztem: minden lökést a belsőmben, és ahogy a hátamat a szája, foga megérintette, a borzongás futkosott a gerincemen. Szinte sikítottam minden mozdulatára. Finoman befogta a számat, karjaival leszorította a kezemet.

Aztán felegyenesedett, a csípőmbe kapaszkodva magára húzott, mélyen tolta, lassan, ütemesen, és megint nagyon mélyen, és megint. Egyik kezemmel a lábam között hátranyúltam, és alulról simogattam őt. A mozgása nem gyorsult, de a légzése egyre szaporább lett, aztán visszatartotta, majd a következő mozdulatra egyszerre kitört belőle. Bennem az izmok összerándultak, belsőm ütemesen pulzált, aztán a lábam megadta magát és összecsuklottam.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nimfoman.blog.hu/api/trackback/id/tr765816392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása