Mindig az első csók a legjobb, abban van a legtöbb izgalom, akkor derül ki, hogy akar-e, kíván-e, lesz-e köztünk legalább egy futó kaland. Mármint, úgy értem, pasinként az első. Neeem, nem az életben a leges-leges-legelső. Az az amatőr ügyetlenkedés? Ugyan!
Bár, az meg emlékezetes maradt. Mikor este hazakísért, megálltunk a parkban a lépcsőházunk előtt, pulzusom százhúsz, tenyerem izzadt, és csak zavaros kérdések zsongtak a fejemben. Most mi lesz? Vajon megcsókol? Bedugja a nyelvét a számba? És ha igen, akkor nyálas lesz? Mit csináljak a nyelvemmel? És ő mit fog? Mekkorára nyissam a számat? Hova tegyem a kezemet? És ő hova fogja? És ha pancser leszek?
Kedvenc irodalom tanárom szerint: nincs is annál rémesebb, mint amikor két kezdő szerencsétlenkedik. Mondjuk ez már középiskolában volt, úgyhogy ő nem az első csókra, hanem az első szexre értette, de sztem általánosíthatunk. Nem volt az annyira elhibázott rendszer, mikor a férjük mellett egyébként rettenetesen unatkozó hölgyek vezették be a szerelem rejtelmeibe a kezdő fiúkat, akik aztán az így szerzett tapasztalatoknak köszönhetően már tudtak mit kezdeni a korban hozzájuk illő kezdő csajokkal. Majd e bevezető után ajánlotta nyári olvasmánynak a Zsendülő vetést, meg a Veszedelmes viszonyokat. Egyébként is zseniálisan jó tanár volt, de ezzel aztán végleg belopta magát a szívembe. Jobban, mint az Odüsszeiával.
Aztán idővel benő az ember lányának a feje lágya, és megtanulja szépen, mi jó neki, hogy jó neki, mit szeret, mit akar, hogyan akarja. És jókat vigyorgok, mikor az osztálytalálkozón az első csókban érintett másik fél eszembe juttatja, hogy:
- Emlékszel, mikor...?
- Hogyne! Istenem, milyen kis bénák voltunk.
Ma már persze csak elnézően mosolygok ezeken a technikai jellegű kérdéseken. Mint vezetés előtt a rutin órák: egyáltalán hogy osztom be a két lábamat a három pedálra, és miért gyorsul, ha benyomom a kuplungot, mennyire nyomjam a gázt, hogy ne bőgjön fel a motor, és társai. Így utólag ezek már olyan egyértelműek. Hát, persze, hogy megcsókol, ha van egy csepp esze, különben mi a túrónak kísérgetne. Igen, béna leszel, mert mitől ne lennél? A brazil szappanoperákból felszedett vizuális tapasztalat nem igazán pótolja a gyakorlatot. Sőt, nagy valószínűséggel ő is béna lesz, de ha nagy mázlid van, akkor talán nem. Persze, hogy bedugja a nyelvét a szádba, hisz ezt akarjátok mindketten, nem csak egy nagy cuppanóst a pofira. És persze, hogy nyálas lesz, de azért nyugi, a szádon nem fog kifolyni :D
Mégis, akkor milyen izgalom volt bennem! Nagyon is felnőttnek éreztem magam. A csók után egész este ezen pörgött az agyam, és folyton vigyorogtam, mint a vadalma. Mondjuk, elsőnek nem is volt olyan nagyon ügyefogyott, akkor legalábbis nem éreztem annak.
Bár, így utólag, összehasonlítva a mostaniakkal... ööö... hogy is mondjam. Nos, korántsem ugyanaz a kategória, mint amikor egy buliból az éjszaka közepén, meglehetősen sok whisky után, törött lábbal a sebészeti ügyeletre kerülök, és mivel nem szeretném, hogy műtét előtt a két nővér a kedvenc rövidnadrágomat és bugyimat ollóval vágja le rólam, ezért a kissé félénknek tűnő, de annál szimpatikusabb beteghordó srácnak be kell segítenie, hogy sértetlenül levegyék, majd a műtét után pár nappal még mindig a kórházban egy csendes estén összefutunk a sebészeti lift előtt, ahol a falnak dőlve próbálom kipihenni a mankóval sétálás fáradalmait, és miután tisztáztuk, hogy már egészen jól vagyok, máris jön a legkevésbé sem illedelmes következő kérdése, hogy a kedvenc bugyim hogy van, köszi, az is jól, de éppen nincs rajtam, és nagyon hálás vagyok, hogy segített megmenteni, tényleg az a kedvencem, mert olyan nagyon finom puha a tapintása, hogy szinte nem is érzem, mikor rajtam van, a szempillám megrebben, majd ártatlanul felnézek rá, mintha nem is az alsóneműmről beszélgetnénk, és remélem, hogy így mankóra támaszkodva, elég szendének tűnök, de ezt nem veszi be, viszont megjegyzi, hogy azóta minden nap rólam álmodik, álmában még csak meg sem próbál úgy tenni, mint aki oda sem néz, miközben segít megtartani a sínbe rakott lábamat, hogy a nővérek levegyék a ruháimat, és bizony ez mindig nagyon megviseli, mármint az, hogy mindez csak álmában történik meg újra, mindezt olyan színlelt fájdalommal bírja mondani, hogy megfogom rajta a műtősinget, a mellkasánál ujjaim hegye a bőréhez ér, éppen csak annyira hajolok hozzá közelebb, hogy csaknem összeérjünk, a szemébe nézek, és kissé elkeseredve, nagyon halkan megkérdezem, hogy 'tényleg ilyen borzasztó rólam álmodni?', ebben a pillanatban ismét fellángol bennem az első csókok előtti bizsergető izgalom, hogy vajon akar-e engem, válasz helyett egyik kezével átkarol, a másikat a tarkómon a hajamba túrja, száját az enyémre tapasztja, szemem becsukódik, szám megnyílik az ajkainak, érzem a nyelve ízét, a szívem szaporábban ver, nyelve első érintésére a medencém környéki izmok összehúzódnak, az egyetlen használható lábam össze akar rogyni, a pasi keze a pólóm alá vándorol, egészen magához húz, összesimulunk, nyelve a számban kalandozik, ujjait felcsúsztatja a derekamon át a cicimhez, végigsimítja, borzongás fut végig a gerincemen.
Hááát, az a régi, legelső mintha ennél egy picit visszafogottabb lett volna...
