Nem vagyok különösebben szabálykövető típus. A saját, belső alkotmányomban egy alaptörvény van: azt teszek, ami nekem jól esik, de csak ha nem bántok vele másokat. Szóval, ha nekem jó, és másnak nem lesz tőle baja, akkor hajrá. Igen, átmegyek a piroson (nem csak gyalog), nem tartom be a sebesség korlátozásokat, ha a körülmények engedik. Nem teszek citromot a teába, és a tükörtojás mindkét oldalát jól megsütöm. Tudom, szentségtörés, de nekem így jó, másnak meg nem fáj. De például 'Nős pasival nem kezdek' törvényem nincs. A pasi feleségét nem én bántom meg ezzel, hanem a férje, úgyhogy ez nem mond ellent az alaptörvényemnek.
Viszont 'Kollégával nem kezdek' törvényem az van, mert ez nekem nem lenne jó. Az intim viszonyok (majd egyszer, egy kivételével) nem tartanak örökké, mind szakítással végződnek. És szakítás után együtt dolgozni valakivel, az a kínok kínja lenne. Úgyhogy munkatárssal soha. Még akkor sem, ha egyébként mindig kedves, még hétfőn reggelenként is mosolygós és vicces, nem csak a szakmájában hanem minden egyéb területen is tájékozott, és élvezet hallgatni, ahogyan ezt előadja, érzékeli milyen hangulatban vagyok, és ennek megfelelően szól hozzám. És látom rajta, hogy csak a kisujjamat kellene mozdítani, hogy megkaphassam őt. De nem mozdítom. Mert házinyúlra nem!
Mindaddig, míg egy szuper állásajánlatot nem kaptam, és el is döntöttem, hogy váltok. Főnökkel megbeszéltem, és szóltam a kollégáknak, hogy már csak két hétig leszek. Két hét. Hát, akkor hajrá!
Innentől fogva mindent szabad. A segítségéért a köszönöm mellé egy leheletnyi simogatás is jár, csak úgy barátilag. A liftben akkor is hozzáérek, ha egyébként nincs tömeg. Meeting alatt kissé elmélázva tekergetem a hajamat, és őt nézegetem. Vékony blúzban az ablak elé állok, mikor besüt rajta a nap - hadd süssön át a blúzomon is. Ha átmegyek az irodájába, akkor nem a mellette levő székre ülök le, hanem az asztalára fel, vagy le sem ülök, inkább csak lehajolok és az asztalra könyökölök, úgy tárgyalunk.
És láss csodát, vette az adást. Eddig is Nyuszinak hívott néha - és ez tőle egyáltalán nem bántó, sértő, vagy lekezelő, és ha nem lennék a pasiért teljesen odáig, ezt még akkor sem lehetne szexuális zaklatásként értelmezni. És most, az egyik hosszúra sikerült nap végén még azt is hozzátette, hogy: Nyuszi, van kedved meginni egy kávét?
Épeszű nyulak erre félájultan egy gyors igent rebegnek, és elalélva omlanak az áhított pasi karjaiba. De én a másik típus vagyok, az a nem teljesen épeszű fajta, úgyhogy: Köszi, az jól esne, de a barátnőmmel van randim. Mondjuk ezt eddig sem a barátnőm, sem én nem tudtuk, de egy gyors telefon, és ez a probléma meg lesz oldva. Egyébként meg semmi gond: szombaton céges szezonzáró buli. Majd ott kávézunk, vagy valami...
Buli! Ó, te jó ég, mit vegyek fel? Megvan! A csajok szerint vacsi után átmegyünk egy bárba. Ismerős hely, UV lámpák vannak, szuper. Hogy mi a jó ebben? Az, hogy a fehér ruha világít az UV fényben. Az iroda legjobb csajai nyilván fehérben lesznek. Kispályások. Buta cicák. A fehéret nem felső rétegként kell felvenni. Egy világító fehér blúznál mennyivel izgisebb, ha a vacsora alatt egyébként még átlátszatlan, lenge, vékony, világosszürke selyem nadrág és blúz a bár UV lámpái alatt enyhén átlátszóvá lesz, és világítani fog alóla a fehér tanga és cicitartó. Hát, én ez utóbbira szavazok.
Jó hangulatú buli volt, vacsiztunk, aztán a bárban fotelekben ülve pár konyak és némi bor mellett megbeszéltük a világ nagy dolgait. És igen, konyakozás közben már egészen világossá vált, hogy mi van a szürke nadrág és blúz alatt. Jöttem, mentem, pultnál álltam, italt kértem, mogyorót hoztam, ő meg egyfolytában engem nézett. Borzongató.
Lassan oszlani kezdett a társaság, már csak néhányan maradtak. Kezdtek ötletelni, hogy kinek mihez lenne kedve: együnk valamit, maradjunk még, menjünk egy kocsmába, van aki táncolna, esetleg biliárdozna. A pasi széke mögött álltam, kezemet a karjára tettem, és a füléhez hajoltam: Én most legszívesebben az öledbe ülnék.
Nem nézett rám, meg se moccant, teljesen lefagyott. Aztán felállt, és hangosan kijelentette, hogy ő meg leginkább hazamenne. Igen, én is. Hozzá haza, ha szabad kérnem.
Együtt indultunk el. Kint az utcán, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, megfogta a kezemet, és egyértelműen nem az én lakásom felé vettük az irányt. Kijózanítóan hűvös volt, kezdtem lassan kevésbé mámorosan látni az előbbi kijelentésemet. Hogy én mekkora barom vagyok! De ha a kezemet fogja, akkor talán nem vette annyira rossz néven. Na, beszélgessünk erről egy kicsit, kérdezgetni kezdtem.
Széles vigyorral válaszolgatott, hogy nem, nem érzi, hogy tolakodó lennék. Nem, semmi kifogása az ellen, hogy az ölébe szeretnék ülni. Igen, tetszik neki, hogy mostanában az én kezdeményezésemre fizikailag kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Igen, észrevette, hogy ez neki szól. Nem, ez egyáltalán nincs terhére, sőt kifejezetten élvezi. És igen, egy kicsit hátráltattam a munkában, mikor az asztalára ültem, de azért nagyon bejön neki. Aztán kicsit komolyabb lett, megállt, és rám nézett: Miért kérdezek ilyeneket, talán már nincs kedvem az ölébe ülni?
Egyik kezével átfogta a derekamat, másikkal a hajamba túrt, a szemembe nézett, és megcsókolt. Na, most aléltam el. Kemény kezek, és lágy, érzéki csók. Aztán még egy, még egy, de ez már nem annyira lágy, sokkal inkább szenvedélyes. Na, menjünk gyorsan!
Pár perc alatt hazaértünk, megszomjaztunk. A konyhában a pultnak támaszkodtam, ő innivalót öntött. Egészen közel állt hozzám, ittunk, letette a poharat. Átkarolt, a hajamba nyúlt, megfogta, megemelte a fejemet, és a nyakamba csókolt. A hideg futkosott a hátamon. Még, légyszi. Benyúltam az inge alá, végigsimítottam az oldalát, összerándult. Egymást csókolva bontogattuk a gombjainkat, ledobáltuk a ruhákat. Ujjai közé fogta a mellbimbómat, összeszorította, finoman meghúzta, aztán a szájába vette, és a nyelvével körbe-körbe simogatta, aprókat harapott. Minden belső izmon vigyázzba állt, sikítani szerettem volna, de nem volt hozzá elég levegőm. Mindjárt összeesek.
Leült egy székre, magához húzott, és megfordított: Gyere, ülj bele. Neki háttal, végre az ölébe ültem. Lassan csúsztunk össze, éreztem, ahogy kitölt. Megemelte a fenekemet, aztán újra magára húzott, és megint teljesen megtöltött. Lassan mozogtam, nem engedte, hogy gyorsítsak. Kezével előre nyúlt, megfogta a cicimet, a bimbóimat az ujjai között morzsolgatta. A combjára támaszkodtam, megemelkedtem, és vissza. Végre nem szólt bele, engedte, hogy kicsit gyorsabban mozogjak. Fel, és nagyon le.
Aztán megemelt, felálltunk, és a szemben levő konyhapultra döntött. Könyökölve támaszkodtam, a mellbimbóm éppen hozzáért a pult hideg tetejéhez. Ő a combomba kapaszkodva lassan tolta, mélyen. Újra, megint, mélyen. Minden egyes döfésnél éreztem ahogy a mellbimbóm végigsimítja a pult hideg tetejét. És ő tolta, lassan, mélyen. Aztán kicsit gyorsabban, a pult gyorsuló súrlódásától a bimbóm szinte görcsben állt, minden mozdulatát duplán éreztem. Már nem kell sok, és még gyorsít. Szakaszosan lélegez, néha kihagy, kicsit nyög. A hangjából, és az egyre erősebb szorításból tudom, hogy neki is már csak pár pillanat. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, nekem azonnal végem, a belsőmben az izmok megfeszülnek. A következő lökéssel ő is követ, érzem, ahogy szétárad bennem.
